 |
| The Paper Kites - Bloom |
Másnap reggel összerezzenve telefonom csörgésére, nyűgösen ébredtem. Meg sem nézve, hogy ki hív, felvettem a telefont és belemorogtam.
- Neked is jó reggelt. - szólt bele Cameron nevetve. - Gondoltam megkérdezem, hogy még élsz-e, mivel mindjárt fél van.
- Tessék? - pattantam ki az ágyból. - Úristen, sajnálom. Gyere fel, tizenötödik emelet, majd az unokabátyám beenged. - hadartam miközben ruhákat kerestem a szekrényemben.
- Oké. - nevetett Cam és letette. Ledobtam a telefont az ágyra és ruhákkal a kezemben kirohantam a szobámból. - Denis! - kiáltottam.
- Mi az? - jött ki szobájából hajába túrva.
- Engedd be Cameron-t, kérlek, még le kell zuhanyoznom. - futottam át a nappalin a fürdőszobába. Meg sem várva a választ bezártam az ajtót és ledobáltam magamról a koszos ruhákat, egyenesen a szennyes kosárba. Beálltam a zuhanykabinba és amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, az egy másik kérdés, hogy a víz jéghideg volt, mert nem akartam azzal vacakolni, hogy még a hőmérsékletét is beállítom. Vacogva törölköztem meg és a lehető leggyorsabban felöltöztem. Fogat mostam, kifésültem a hajamat és feltettem egy halvány sminket. Nagy levegőt vettem és kiléptem a fürdőből.
- Szia. - mosolyogtam rá a kanapén ülő fiúra és adtam neki két puszit. - Bocsánat, tényleg.
- Semmi baj. - rázta meg a fejét mosolyogva.
- Egy pillanat és jövök. - mondtam és visszaszaladtam szobámba nyakláncomért.
- Anyáék hétre jönnek. - figyelmeztetett Denis, mikor Cameron-nal készültünk kilépni az ajtón.
- Rendben, hatra jövök, csinálok valamit enni. Puszi. - intettem és bezártam magunk után az ajtót. - Először is. Mit gondoltál ajándéknak? - kérdeztem Cam-től a liftben.
- Mmm... Szappant? - nézett rám elhúzva száját. Nevetve megráztam fejemet, miközben megkérdeztem tőle, hogy eddig mégis mivel lepte meg. - Eddig nem volt ilyen válogatós. Most már semmi sem tetszik neki. - vonta meg a vállát.
- Mit szeret? Kis táskák, ékszerek? Segíts egy kicsit. - löktem meg karját.
- Lányos lány. - töprengett. - Szereti a kiegészítőket.
- Michael Kors lesz a mi emberünk. - léptem ki a liftből és vágtam át az aulán Cameron-nal a nyomomban. Mikor kiléptünk a Los Angeles-i napsütésbe, feltettem napszemüvegemet. Cam kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, majd mikor beültem, visszacsukta és megkerülte az autót, hogy elhelyezkedjen a volánnál.
- Lehúzhatom a tetőt? - kérdezte, miután bekötötte magát.
- Persze. - bólintottam övemmel babrálva. Cam megnyomott egy gombot, mire a kocsi teteje halkan zúgva elkezdett hátrahúzódni. A Nap meleg sugarai kellemesen perzselték bőrömet, miközben a szél arcomba fújta hajamat miután elindultunk. Lediktáltam a legközelebbi üzlet nevét.
- Zene? - nézett rám, mikor megálltunk egy pirosnál.
- Jöhet. - válaszoltam kilógatva karomat a lehúzott ablakon. A mellettünk lévő autóból hirtelen kihajolt egy húsz éves körüli lány és kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Te Dakota vagy? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
- Ez meg itt mellettem Cameron. - böktem oldalba a mellettem ülő fiút, aki pont akkor indította el Wiz Khalifától a Young, Wild & Free-t. Előrehajolt, hogy lássa a lányt és mosolyogva intett neki. A lány előkapta telefonját és gyorsan lőtt rólunk egy képet, még mielőtt a lámpa zöldre váltott volna és elindultunk volna.
- So what I keep 'em rolled up? Saggin' my pants, not caring what I show. Keep it real my niggas, keep it player for these hoes, and look clean, don't it? - motyogtam Wiz Khalifa verséjét, miközben lábammal doboltam a padlón.
- Tudod a szövegét? - pillantott rám egy pillanatra Cam mosolyogva. - Te nem ilyen rocker vagy?
- Nem mondanám, hogy rocker vagyok. - nevettem fel. - Általában metált meg rockot hallgatok, ez igaz, de van egy-két rap szám, amit szeretek. Például ez.
- Ki a kedvenc előadód? - kérdezte.
- Motionless In White. - válaszoltam eltolva arcomból a hajamat.
- Fogalmam sincs, hogy az mi. - nevetett Cam.
- Egy zenekar. - kuncogtam. - Itt fordulj le! - mutattam balra és Cam követte az utasításimat. - So what we get drunk, so what we smoke weed, we're just having fun, and we don't care who sees.
- So what we go out? - csatlakozott Cam is. - That's how it's supposed to be, living young and wild and free! - énekeltük együtt hangosan, nevetve. A többi autóból érdeklődő arcok nézték, hogy mit művelünk, miközben Cam rap-elni kezdet Wiz Khalifa második verséjét.
- That's how it should be done, soon as you thinkin' you're down find how to turn things around, now things are lookin' up. - fejezte be csodálatos rapszólóját Cameron.
- From the ground up, pound up, this Taylor Gang. So turn my sound up and mount up and do my thang. - rap-eltem ezúttal én, hajamat babrálva.
- Tudsz rap-elni? - nézett csodálkozva Cameron.
- Mondhatjuk. - nevettem zavartan.
- Wow. Tényleg mindenhez értesz. - mosolygott és egyik kezét térdemre helyezte. Nem nézett rám, de keze még néhány perc múlva is ott pihent, én pedig azóta meg sem mertem mozdulni. A hasam görcsbe rándult és szaporán lélegeztem. - Ez az? - kérdezte Cam egy boltra mutatva azzal a kezével, ami eddig térdemen volt, így kicsit ellazultam.
- Igen. - motyogtam. Cam leparkolt a bolt előtt és visszahúzta a tetőt, majd felhúztuk az ablakokat és kiszálltunk az autóból. Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a boltba, ami tele volt szebbnél-szebb ruhákkal, táskákkal, cipőkkel és ékszerekkel.
- Te jó Isten. - nézett körbe Cam csodálkozva.
- Ugye? - vigyorogtam rá és eltetettem napszemüvegemet. - Szóval? Mit szeret a nővéred?
- Hát... Az ilyen kicsike táskákat, mint azok. - mutatott egy polcra tele gyönyörű kézitáskákkal. Rajtunk kívül körülbelül hárman voltak a boltban, plusz az eladók, akik közül az egyik odajött hozzánk megkérdezni, hogy miben segíthet, de mondtuk, hogy köszönjük, csak nézelődünk, így odament egy másik vásárlóhoz, aki éppen cipőt próbált.
- Nézd csak. - mutattam fel egy gyönyörű, bordó darabot. Cameron szemeiben látta, hogy egyáltalán nem tudja meghatározni, hogy ez tetszene-e a nővérének vagy sem. - Á, mégsem. Nem biztos, hogy tudná hordani. Fekete kéne, vagy fehér. - mentem át töprengve egy másik polchoz. - Bár ez is tetszhetne neki. - vettem szemügyre egy aranyszínű kistáskát. - Cam, szerinted ez tetszene neki? Cam? - néztem körbe, mert Cameron már nem állt mögöttem, ahogy eddig. - Cam! - sóhajtottam fel, mikor megláttam, hogy egy fotelban ül és csak nézi, ahogy válogatok. - Nem segítenél?
- Nem értek ehhez! - tette fel védekezően a kezét.
- A nővérednek nézünk ajándékot. Pontosabban nézek. Annyit megtehetnél, hogy legalább itt állsz és bólogatsz, mikor beszélek. - mondtam, mire Cam nevetve felállt és odajött mellém, közben átkarolta derekamat, amitől majdnem elolvadtam. Szinte perzselt érintése. - Khm. Szerintem ez jó lenne neki. - mentem át gyorsan egy másik polchoz, hogy ne kelljen Cameron kezét magamon érezni. Jól esett a közelsége, talán túl jól, és nem akartam, hogy megint megtörténjen, ami az előző barátomnál. Nem akartam megbízni Cameron-ban, és nem akartam szerelmes lenni belé.
Értetlenül nézett utánam egy darabig, majd odajött mellém, de ezúttal csak megállt.
- Nem igazán szereti a bézst. - mondta.
- Végre, köszönöm, köszönöm! - néztem a plafonra, mire Cam felnevetett.
- Fekete? - kérdeztem. - Azt mindennel tudja hordani nagyjából.
- Szerintem megfelelne neki. - fojtott el egy vigyort.
- Ez lesz az! - kaptam fel egy apró táskát, amibe éppen hogy belefért egy telefon meg esetleg egy személyi igazolvány. - Úristen, de gyönyörű! - néztem a kezemben tartott darabot. - Imádni fogja. - nyújtottam oda Cameron-nak.
- Köszönöm. - mosolygott rám. - Nem hiszem, hogy találtam volna valamit Sierra-nak nélküled. - vigyorgott és közelebb hajolt, hogy adjon egy puszit, de hátraléptem. Ismét értetlenül nézett, majd idegesen nevetve beletúrt hajába.
- Sajnálom. - mondtam halkan. Megvonta vállát és elfordult, hogy elvigye a táskát a kasszához. Sóhajtva léptem oda a kiállított magassarkúkhoz és nézegetni kezdtem őket. Megakadt a szemem egy gyönyörű, fekete darabon, amit kezembe véve vizsgálni kezdtem.
- Tetszik? - hallottam meg hirtelen Cameron hangját magam mellől, mire ijedten összerezzentem. - Bocsánat. - kuncogott fel.
- Igen, tetszik. - néztem meg közelebbről a cipő orrát.
- Hányas a lábad?
- Harminckilenc. - mondtam, bár inkább hangzott kérdésnek, mert nem értettem akar.
- Elnézést. - szólt az egyik eladónak. - Van ebből harminckilences? - kérdezte a kezemben tartott magassarkúra mutatva. Az eladó bólintott és hátrament a raktárba, ahonnan néhány perc múlva visszatért egy dobozzal, amit odanyújtott.
- Köszönöm. - mondtam, és leültem az egyik fotelba. Levettem cipőmet és zoknimat, hogy beletudjak bújni a gyönyörű magassarkúkba. Óvatosan felálltam és elmentem az egész alakos tükörig. Ide-oda forgolódva nézegettem a lábamon lévő cipőt.
- Milyen? - kérdezte Cam.
- Fantasztikus. - mondtam visszatipegve a fotelhez, hogy visszavegyem Vans-emet. - Megveszem. - mosolyogtam az eladóra, aki bólintott és elvitte a cipőket a dobozzal együtt a kasszához, ahova Cameron is követte. - Mégis mit csinálsz? - kérdeztem meglepődve, mikor odanyújtotta bankkártyáját az eladónak.
- Boldoggá teszlek. - mosolygott rám.
- Nem kell. - mondtam a kártya után nyúlva, de Cam elkapta karomat.
- Nyugodj meg. - nevetett fel. - Szeretném megvenni neked, oké?
- Nem. - ellenkeztem. - Megtudom venni én is.
- Tudom, hogy megtudod, de szeretném, ha ezt egy ajándékként tekintenéd, jó?
- Jó. - adtam fel a próbálkozást sóhajtva. Cam elengedte a karomat és elvette a felé nyújtott szatyrokat a kártyával együtt. Elvettem tőle azt a szatyrot, amiben cipőm volt, majd megköszöntük és kimentünk az üzletből. - Köszönöm. - néztem Cam-re a bolt előtt.
- Ezért jár egy puszi. - mondta ajkaira mutatva. Nevetve megráztam a fejem.
- Erre ment ki az egész, mi?
- Igen, elköltöttem 140 dollárt, hogy kapjak egy puszit. - mosolygott.
- Ez nem így működik. - nevettem tovább. - Nem vehetsz meg! - tettem fel kezeimet.
- Akkor csakúgy kérek egyet. - erősködött. Felsóhajtottam és közelebb hajolva nyomtam egy gyors puszit arcára. - Szájról volt szó. - nevetett kinyitva az autót.
- Ne légy telhetetlen. - mosolyogtam beülve a kocsiba.
Mivel már fél egy volt, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a partra ebédelni. Találtunk egy aranyos kis éttermet, aminek a teraszáról pont a tengerre lehetett látni, így beültünk oda. Mindenféléről szó esett evés közben. Családról, fotózásokról, éneklésről, a filmjeinkről, a YouTube-ozásról. Úgy érzem közelebb kerültem Cameron-hoz az étteremben eltöltött idő alatt. Inkább én kérdeztem őt, és próbáltam úgy csinálni a dolgokat, hogy ő beszéljen többet. Persze nyílt titok volt, hogy miért költöztem LA-be, mi történt a családommal, hasonlók. A rajongók tudták a sztorikat, de inkább nem akartam beszélni róla. Mindenkinek jobb addig, míg elzárom magamban ezeket a történeteket és érzéseket. Cam próbált kérdezősködni, de feladta, mikor látta, hogy nem akarok erről beszélni.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem. - mondtam, mikor megcsörrent telefonom és bátyám nevét jelezte ki, egy közös képpel egyetemben.
- Nyugodtan. - mondta Cameron.
- Szia. - szóltam bele boldogan.
- Milyen volt a meccs? - tért egyből a lényegre Rob.
- Nyertünk. - mosolyogtam.
- Kivel is voltál?
- Nash-sel és Hayes-szel, meg egy barátjukkal, Cameron-nal. - mondtam Cam-re nézve, aki alsó ajkát nyalogatva figyelt.
- Jaj, a Grier-ek, persze. - nevetett Rob. Jóba volt Nash-ékkel, mindig találkozik velük, mikor hazajött. - És ez a Cameron gyerek milyen?
- Hát... Nem mondhatok semmit, mert éppen itt ül velem szemben. - nevettem fel és Cameron is elmosolyodott.
- Ó, értem. - mondta Rob és hallottam hangján, hogy mosolyog. - Tetszik?
- Nem mondanám.
- Hogyne.
- Jó, oké, igen. - vallottam be. - Inkább mesélj te!
- Nem úszod meg, ha megyek haza úgyis beszélnem kell vele.
- Jaj, ne. - nevettem. - Egyébként hogy vagy?
- Mint mindig. Fáradtan.
- Miért nem jössz haza? - kérdeztem halkan, beharapva alsó ajkamat.
- Tudod, hogy jövőhéten megyek.
- Nem úgy értem. - ráztam meg a fejem, gombóccal a torkomban.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni. - emelte fel a hangját Rob. - Holnap majd felhívlak, oké? Szeretlek, szia. - még mielőtt válaszolhattam volna kinyomta. Hitetlenül nevetve tettem el a telefont zsebembe.
- Minden oké? - kérdezte Cam.
- Persze. Csak a bátyám volt. - mosolyogtam.
- Ó. - bólintott. - Öhm... Szeretnél még itt maradni vagy...
- Mehetünk, ha szeretnél. - vontam meg a vállamat.
- Nekem mindegy. Te szeretnél maradni?
- Nem tudom, te szeretnél?
- Na jó. - nevetett fel Cameron. - Kérem a számlát. - mondta végül és szólt az egyik pincérnek, aki bólintott és bement az épületbe. Mindketten elővettük pénztárcánkat és kivettünk néhány bankjegyet. - Mit csinálsz?
- Te mit csinálsz?
- Nem gondolod, hogy majd te fizeted ki? - nevetett Cameron és közben a pincér is meghozta a számlát.
- Vettél nekem egy pár cipőt, a legkevesebb, hogy meghívlak.
- Én vagyok a fiú, a legkevesebb, hogy meghívlak.
- Nem, miután vettél nekem egy Michael Kors cipőt, egyáltalán nem. - mondtam idegesen.
- Mikor ideges vagy jobban hallatszik az akcentusod. - mosolygott Cam.
- Hagyd az akcentusomat. - nevettem fel. - És én fizetek. - még mielőtt ellenkezhetett volna, odanyomtam a pincér kezébe a pénzt, a borravalóval együtt. Cameron megforgatta szemeit és mindketten felálltunk. Megköszöntük az ebédet a pincérnek, majd feltettem napszemüvegemet és felkaptam táskámat fél vállamra.
- Na, merre menjünk? - kérdezte Cam.
- Csak úgy sétáljunk. - vontam meg a vállam. Elindultunk a strand mentén egy irányba. Néztük a fürdő embereket, a homokozó gyerekeket, a botokat dobáló kutyagazdikat, miközben a homokban sétáltunk. Levettük cipőnket, így bokáig a vízben mentünk, random dolgokról beszélgetve, mint például könyvekről, filmekről, háziállatokról, kedvenc színészekről, énekesekről, sportokról, mindenről.
- Az első talán négyet olvastam és kész. - mondta Cameron.
- Béna vagy. - mosolyogtam rá. - A Harry Potter alap dolog.
- Elnézést. - nevetett Cam és vállamat átkarolva közelebb húzott magához. Egy padon ültünk a víz szélén, nézve a gyönyörű tengert.
Nem bontakoztam ki öleléséből, nem toltam el karját. Pedig ezt kellett volna tennem, jól tudtam. De ezúttal engedtem a csábításnak és fejemet vállára hajtottam. A szíven majd kiugrott a helyéről abban a pillanatban, gyomromban pedig megéreztem azokat a rohadt pillangókat.
- Dakota. - mondta Cam, mire felnéztem rá. Olyan közel volt az arca. Olyan gyönyörűek voltak az ajkai, olyan puhának tűntek. Annyira megakartam csókolni. Közelebb hajolt, éreztem édes leheletét saját ajkaimon. Majdnem megtörtént. Majdnem.
- Cameron... - suttogtam elhúzódva tőle. - Nem lehet. - néztem el a másik irányba. Éreztem, hogy könnyek kezdik mardosni szemeimet, de visszanyeltem őket.
- Dax, kérlek nézz ide. - mondta kedvesen Cam, megsimítva karomat. Lassan ránéztem, de szemébe még mindig nem mertem. - Nézz a szemembe, kérlek. - fogta nagy kezei közé az enyémeket. Félve övébe fúrtam tekintetem. - Nem értem, miért félsz ennyire. De tudod mit? Nem is érdekel. Ha szeretnéd, majd egyszer elmondod, nem akarok erősködni. Azt viszont tudnod kell, hogy nem fogom ennyiben hagyni. Én tudom, hogy csak most találkoztunk, de nem érdekel. Ez most nagyon drámaian fog hangzani. - mosolyodott el halványan. - De harcolni fogok érted, Dakota. Mert különleges vagy. És szükségem van rád. És ha több hónapba telik, hogy elnyerjem a bizalmadat, akkor több hónapig fogok küzdeni. Kellesz. Akarlak. És lehet, hogy csak néhányszor találkoztunk, de nem érdekel. Akkor is így érzek, és ezen nem fog változtatni semmi.
Miközben éppen My Chemical Romance-t hallgatva mézes-mustáros csirkét készítettem, melegítőben, egy Brooklyn feliratú trikóban, smink nélkül, laza kontyba kötött hajjal, és táncolva járkáltam ide-oda a konyhában, Cam szavai jártak a fejemben. Miután elmondta, amit akart, felpattantam a padról és a sírás szélén állva megkértem, hogy hozzon haza. Megköszöntem a napot, a cipőt és már ki is pattantam az autóból. Cam utánam akart jönni, de gyorsan beszaladtam az épületbe. Nem kezdtem el sírni. Lepakoltam a szobámban, átöltöztem és nekiálltam vacsorát készíteni, és Denis-nek azt mondtam, hogy nagyon jól éreztem magam. Annyira szemétnek éreztem magam. Egy szemét, önző dögnek. Cam csalódott szemeit láttam magam előtt, akárhányszor csak pislantottam egyet. Chris-szel és Tiffany-val is hideg voltam kicsit, mikor Chris megkérdezte, hogy állok a portfóliómmal, azt válaszoltam neki, hogy azt hiszed minden a hülye fotókról szól? Meg a hülye portfólióról? Ha ennyire tudni akarod, még el sem kezdtem, nem volt időm. Szeretnék magammal is foglalkozni, ezenkívül fotózásom is volt és videót is kellett feltölteni. Bocsánat.
Mikor készültek elmenni persze bocsánatot kértem tőlük, hogy így viselkedtem. A vacsora után Denis-re hagytam a mosogatást, és miután megkérdeztem, hogy áll a munkakereséssel és fogat mostam, be is vonultam a szobámba. Csak a pólómat és bugyimat hagytam magamon, úgy dőltem be az ágyba, és megpróbáltam felhívni Rob-ot, de nem válaszolt, így írtam neki egy üzenetet, hogy hívjon, mikor ráér. Elővettem gitáromat, dalszöveges füzetemet és csakúgy írni kezdtem. Rosszul éreztem magam amiatt, amit a mai napon csináltam, de próbáltam poénosra venni a figurát, hogy holnap eltudjam énekelni a Grand Park-ban azoknak, akik eljönnek. Körülbelül fél óra alatt meg is írtam. Ha egyszer elkezdem, nem tudom abbahagyni. Éjfél körül kapcsoltam le a villanyt és húztam magamra a paplant.
Éppen, mikor elaludtam volna, megrezzent a telefonom. Morogva néztem meg ki írt, de mikor megláttam hatalmas mosoly terült el arcomon.
- Szia. - mosolyogtam rá a kanapén ülő fiúra és adtam neki két puszit. - Bocsánat, tényleg.
- Semmi baj. - rázta meg a fejét mosolyogva.
- Egy pillanat és jövök. - mondtam és visszaszaladtam szobámba nyakláncomért.
- Anyáék hétre jönnek. - figyelmeztetett Denis, mikor Cameron-nal készültünk kilépni az ajtón.
- Rendben, hatra jövök, csinálok valamit enni. Puszi. - intettem és bezártam magunk után az ajtót. - Először is. Mit gondoltál ajándéknak? - kérdeztem Cam-től a liftben.
- Mmm... Szappant? - nézett rám elhúzva száját. Nevetve megráztam fejemet, miközben megkérdeztem tőle, hogy eddig mégis mivel lepte meg. - Eddig nem volt ilyen válogatós. Most már semmi sem tetszik neki. - vonta meg a vállát.
- Mit szeret? Kis táskák, ékszerek? Segíts egy kicsit. - löktem meg karját.
- Lányos lány. - töprengett. - Szereti a kiegészítőket.
- Michael Kors lesz a mi emberünk. - léptem ki a liftből és vágtam át az aulán Cameron-nal a nyomomban. Mikor kiléptünk a Los Angeles-i napsütésbe, feltettem napszemüvegemet. Cam kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, majd mikor beültem, visszacsukta és megkerülte az autót, hogy elhelyezkedjen a volánnál.
- Lehúzhatom a tetőt? - kérdezte, miután bekötötte magát.
- Persze. - bólintottam övemmel babrálva. Cam megnyomott egy gombot, mire a kocsi teteje halkan zúgva elkezdett hátrahúzódni. A Nap meleg sugarai kellemesen perzselték bőrömet, miközben a szél arcomba fújta hajamat miután elindultunk. Lediktáltam a legközelebbi üzlet nevét.
- Zene? - nézett rám, mikor megálltunk egy pirosnál.
- Jöhet. - válaszoltam kilógatva karomat a lehúzott ablakon. A mellettünk lévő autóból hirtelen kihajolt egy húsz éves körüli lány és kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Te Dakota vagy? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
- Ez meg itt mellettem Cameron. - böktem oldalba a mellettem ülő fiút, aki pont akkor indította el Wiz Khalifától a Young, Wild & Free-t. Előrehajolt, hogy lássa a lányt és mosolyogva intett neki. A lány előkapta telefonját és gyorsan lőtt rólunk egy képet, még mielőtt a lámpa zöldre váltott volna és elindultunk volna.
- So what I keep 'em rolled up? Saggin' my pants, not caring what I show. Keep it real my niggas, keep it player for these hoes, and look clean, don't it? - motyogtam Wiz Khalifa verséjét, miközben lábammal doboltam a padlón.
- Tudod a szövegét? - pillantott rám egy pillanatra Cam mosolyogva. - Te nem ilyen rocker vagy?
- Nem mondanám, hogy rocker vagyok. - nevettem fel. - Általában metált meg rockot hallgatok, ez igaz, de van egy-két rap szám, amit szeretek. Például ez.
- Ki a kedvenc előadód? - kérdezte.
- Motionless In White. - válaszoltam eltolva arcomból a hajamat.
- Fogalmam sincs, hogy az mi. - nevetett Cam.
- Egy zenekar. - kuncogtam. - Itt fordulj le! - mutattam balra és Cam követte az utasításimat. - So what we get drunk, so what we smoke weed, we're just having fun, and we don't care who sees.
- So what we go out? - csatlakozott Cam is. - That's how it's supposed to be, living young and wild and free! - énekeltük együtt hangosan, nevetve. A többi autóból érdeklődő arcok nézték, hogy mit művelünk, miközben Cam rap-elni kezdet Wiz Khalifa második verséjét.
- That's how it should be done, soon as you thinkin' you're down find how to turn things around, now things are lookin' up. - fejezte be csodálatos rapszólóját Cameron.
- From the ground up, pound up, this Taylor Gang. So turn my sound up and mount up and do my thang. - rap-eltem ezúttal én, hajamat babrálva.
- Tudsz rap-elni? - nézett csodálkozva Cameron.
- Mondhatjuk. - nevettem zavartan.
- Wow. Tényleg mindenhez értesz. - mosolygott és egyik kezét térdemre helyezte. Nem nézett rám, de keze még néhány perc múlva is ott pihent, én pedig azóta meg sem mertem mozdulni. A hasam görcsbe rándult és szaporán lélegeztem. - Ez az? - kérdezte Cam egy boltra mutatva azzal a kezével, ami eddig térdemen volt, így kicsit ellazultam.
- Igen. - motyogtam. Cam leparkolt a bolt előtt és visszahúzta a tetőt, majd felhúztuk az ablakokat és kiszálltunk az autóból. Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a boltba, ami tele volt szebbnél-szebb ruhákkal, táskákkal, cipőkkel és ékszerekkel.
- Te jó Isten. - nézett körbe Cam csodálkozva.
- Ugye? - vigyorogtam rá és eltetettem napszemüvegemet. - Szóval? Mit szeret a nővéred?
- Hát... Az ilyen kicsike táskákat, mint azok. - mutatott egy polcra tele gyönyörű kézitáskákkal. Rajtunk kívül körülbelül hárman voltak a boltban, plusz az eladók, akik közül az egyik odajött hozzánk megkérdezni, hogy miben segíthet, de mondtuk, hogy köszönjük, csak nézelődünk, így odament egy másik vásárlóhoz, aki éppen cipőt próbált.
- Nézd csak. - mutattam fel egy gyönyörű, bordó darabot. Cameron szemeiben látta, hogy egyáltalán nem tudja meghatározni, hogy ez tetszene-e a nővérének vagy sem. - Á, mégsem. Nem biztos, hogy tudná hordani. Fekete kéne, vagy fehér. - mentem át töprengve egy másik polchoz. - Bár ez is tetszhetne neki. - vettem szemügyre egy aranyszínű kistáskát. - Cam, szerinted ez tetszene neki? Cam? - néztem körbe, mert Cameron már nem állt mögöttem, ahogy eddig. - Cam! - sóhajtottam fel, mikor megláttam, hogy egy fotelban ül és csak nézi, ahogy válogatok. - Nem segítenél?
- Nem értek ehhez! - tette fel védekezően a kezét.
- A nővérednek nézünk ajándékot. Pontosabban nézek. Annyit megtehetnél, hogy legalább itt állsz és bólogatsz, mikor beszélek. - mondtam, mire Cam nevetve felállt és odajött mellém, közben átkarolta derekamat, amitől majdnem elolvadtam. Szinte perzselt érintése. - Khm. Szerintem ez jó lenne neki. - mentem át gyorsan egy másik polchoz, hogy ne kelljen Cameron kezét magamon érezni. Jól esett a közelsége, talán túl jól, és nem akartam, hogy megint megtörténjen, ami az előző barátomnál. Nem akartam megbízni Cameron-ban, és nem akartam szerelmes lenni belé.
Értetlenül nézett utánam egy darabig, majd odajött mellém, de ezúttal csak megállt.
- Nem igazán szereti a bézst. - mondta.
- Végre, köszönöm, köszönöm! - néztem a plafonra, mire Cam felnevetett.
- Fekete? - kérdeztem. - Azt mindennel tudja hordani nagyjából.
- Szerintem megfelelne neki. - fojtott el egy vigyort.
- Ez lesz az! - kaptam fel egy apró táskát, amibe éppen hogy belefért egy telefon meg esetleg egy személyi igazolvány. - Úristen, de gyönyörű! - néztem a kezemben tartott darabot. - Imádni fogja. - nyújtottam oda Cameron-nak.
- Köszönöm. - mosolygott rám. - Nem hiszem, hogy találtam volna valamit Sierra-nak nélküled. - vigyorgott és közelebb hajolt, hogy adjon egy puszit, de hátraléptem. Ismét értetlenül nézett, majd idegesen nevetve beletúrt hajába.
- Sajnálom. - mondtam halkan. Megvonta vállát és elfordult, hogy elvigye a táskát a kasszához. Sóhajtva léptem oda a kiállított magassarkúkhoz és nézegetni kezdtem őket. Megakadt a szemem egy gyönyörű, fekete darabon, amit kezembe véve vizsgálni kezdtem.
- Tetszik? - hallottam meg hirtelen Cameron hangját magam mellől, mire ijedten összerezzentem. - Bocsánat. - kuncogott fel.
- Igen, tetszik. - néztem meg közelebbről a cipő orrát.
- Hányas a lábad?
- Harminckilenc. - mondtam, bár inkább hangzott kérdésnek, mert nem értettem akar.
- Elnézést. - szólt az egyik eladónak. - Van ebből harminckilences? - kérdezte a kezemben tartott magassarkúra mutatva. Az eladó bólintott és hátrament a raktárba, ahonnan néhány perc múlva visszatért egy dobozzal, amit odanyújtott.
- Köszönöm. - mondtam, és leültem az egyik fotelba. Levettem cipőmet és zoknimat, hogy beletudjak bújni a gyönyörű magassarkúkba. Óvatosan felálltam és elmentem az egész alakos tükörig. Ide-oda forgolódva nézegettem a lábamon lévő cipőt.
- Milyen? - kérdezte Cam.
- Fantasztikus. - mondtam visszatipegve a fotelhez, hogy visszavegyem Vans-emet. - Megveszem. - mosolyogtam az eladóra, aki bólintott és elvitte a cipőket a dobozzal együtt a kasszához, ahova Cameron is követte. - Mégis mit csinálsz? - kérdeztem meglepődve, mikor odanyújtotta bankkártyáját az eladónak.
- Boldoggá teszlek. - mosolygott rám.
- Nem kell. - mondtam a kártya után nyúlva, de Cam elkapta karomat.
- Nyugodj meg. - nevetett fel. - Szeretném megvenni neked, oké?
- Nem. - ellenkeztem. - Megtudom venni én is.
- Tudom, hogy megtudod, de szeretném, ha ezt egy ajándékként tekintenéd, jó?
- Jó. - adtam fel a próbálkozást sóhajtva. Cam elengedte a karomat és elvette a felé nyújtott szatyrokat a kártyával együtt. Elvettem tőle azt a szatyrot, amiben cipőm volt, majd megköszöntük és kimentünk az üzletből. - Köszönöm. - néztem Cam-re a bolt előtt.
- Ezért jár egy puszi. - mondta ajkaira mutatva. Nevetve megráztam a fejem.
- Erre ment ki az egész, mi?
- Igen, elköltöttem 140 dollárt, hogy kapjak egy puszit. - mosolygott.
- Ez nem így működik. - nevettem tovább. - Nem vehetsz meg! - tettem fel kezeimet.
- Akkor csakúgy kérek egyet. - erősködött. Felsóhajtottam és közelebb hajolva nyomtam egy gyors puszit arcára. - Szájról volt szó. - nevetett kinyitva az autót.
- Ne légy telhetetlen. - mosolyogtam beülve a kocsiba.
Mivel már fél egy volt, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a partra ebédelni. Találtunk egy aranyos kis éttermet, aminek a teraszáról pont a tengerre lehetett látni, így beültünk oda. Mindenféléről szó esett evés közben. Családról, fotózásokról, éneklésről, a filmjeinkről, a YouTube-ozásról. Úgy érzem közelebb kerültem Cameron-hoz az étteremben eltöltött idő alatt. Inkább én kérdeztem őt, és próbáltam úgy csinálni a dolgokat, hogy ő beszéljen többet. Persze nyílt titok volt, hogy miért költöztem LA-be, mi történt a családommal, hasonlók. A rajongók tudták a sztorikat, de inkább nem akartam beszélni róla. Mindenkinek jobb addig, míg elzárom magamban ezeket a történeteket és érzéseket. Cam próbált kérdezősködni, de feladta, mikor látta, hogy nem akarok erről beszélni.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem. - mondtam, mikor megcsörrent telefonom és bátyám nevét jelezte ki, egy közös képpel egyetemben.
- Nyugodtan. - mondta Cameron.
- Szia. - szóltam bele boldogan.
- Milyen volt a meccs? - tért egyből a lényegre Rob.
- Nyertünk. - mosolyogtam.
- Kivel is voltál?
- Nash-sel és Hayes-szel, meg egy barátjukkal, Cameron-nal. - mondtam Cam-re nézve, aki alsó ajkát nyalogatva figyelt.
- Jaj, a Grier-ek, persze. - nevetett Rob. Jóba volt Nash-ékkel, mindig találkozik velük, mikor hazajött. - És ez a Cameron gyerek milyen?
- Hát... Nem mondhatok semmit, mert éppen itt ül velem szemben. - nevettem fel és Cameron is elmosolyodott.
- Ó, értem. - mondta Rob és hallottam hangján, hogy mosolyog. - Tetszik?
- Nem mondanám.
- Hogyne.
- Jó, oké, igen. - vallottam be. - Inkább mesélj te!
- Nem úszod meg, ha megyek haza úgyis beszélnem kell vele.
- Jaj, ne. - nevettem. - Egyébként hogy vagy?
- Mint mindig. Fáradtan.
- Miért nem jössz haza? - kérdeztem halkan, beharapva alsó ajkamat.
- Tudod, hogy jövőhéten megyek.
- Nem úgy értem. - ráztam meg a fejem, gombóccal a torkomban.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni. - emelte fel a hangját Rob. - Holnap majd felhívlak, oké? Szeretlek, szia. - még mielőtt válaszolhattam volna kinyomta. Hitetlenül nevetve tettem el a telefont zsebembe.
- Minden oké? - kérdezte Cam.
- Persze. Csak a bátyám volt. - mosolyogtam.
- Ó. - bólintott. - Öhm... Szeretnél még itt maradni vagy...
- Mehetünk, ha szeretnél. - vontam meg a vállamat.
- Nekem mindegy. Te szeretnél maradni?
- Nem tudom, te szeretnél?
- Na jó. - nevetett fel Cameron. - Kérem a számlát. - mondta végül és szólt az egyik pincérnek, aki bólintott és bement az épületbe. Mindketten elővettük pénztárcánkat és kivettünk néhány bankjegyet. - Mit csinálsz?
- Te mit csinálsz?
- Nem gondolod, hogy majd te fizeted ki? - nevetett Cameron és közben a pincér is meghozta a számlát.
- Vettél nekem egy pár cipőt, a legkevesebb, hogy meghívlak.
- Én vagyok a fiú, a legkevesebb, hogy meghívlak.
- Nem, miután vettél nekem egy Michael Kors cipőt, egyáltalán nem. - mondtam idegesen.
- Mikor ideges vagy jobban hallatszik az akcentusod. - mosolygott Cam.
- Hagyd az akcentusomat. - nevettem fel. - És én fizetek. - még mielőtt ellenkezhetett volna, odanyomtam a pincér kezébe a pénzt, a borravalóval együtt. Cameron megforgatta szemeit és mindketten felálltunk. Megköszöntük az ebédet a pincérnek, majd feltettem napszemüvegemet és felkaptam táskámat fél vállamra.
- Na, merre menjünk? - kérdezte Cam.
- Csak úgy sétáljunk. - vontam meg a vállam. Elindultunk a strand mentén egy irányba. Néztük a fürdő embereket, a homokozó gyerekeket, a botokat dobáló kutyagazdikat, miközben a homokban sétáltunk. Levettük cipőnket, így bokáig a vízben mentünk, random dolgokról beszélgetve, mint például könyvekről, filmekről, háziállatokról, kedvenc színészekről, énekesekről, sportokról, mindenről.
- Az első talán négyet olvastam és kész. - mondta Cameron.
- Béna vagy. - mosolyogtam rá. - A Harry Potter alap dolog.
- Elnézést. - nevetett Cam és vállamat átkarolva közelebb húzott magához. Egy padon ültünk a víz szélén, nézve a gyönyörű tengert.
Nem bontakoztam ki öleléséből, nem toltam el karját. Pedig ezt kellett volna tennem, jól tudtam. De ezúttal engedtem a csábításnak és fejemet vállára hajtottam. A szíven majd kiugrott a helyéről abban a pillanatban, gyomromban pedig megéreztem azokat a rohadt pillangókat.
- Dakota. - mondta Cam, mire felnéztem rá. Olyan közel volt az arca. Olyan gyönyörűek voltak az ajkai, olyan puhának tűntek. Annyira megakartam csókolni. Közelebb hajolt, éreztem édes leheletét saját ajkaimon. Majdnem megtörtént. Majdnem.
- Cameron... - suttogtam elhúzódva tőle. - Nem lehet. - néztem el a másik irányba. Éreztem, hogy könnyek kezdik mardosni szemeimet, de visszanyeltem őket.
- Dax, kérlek nézz ide. - mondta kedvesen Cam, megsimítva karomat. Lassan ránéztem, de szemébe még mindig nem mertem. - Nézz a szemembe, kérlek. - fogta nagy kezei közé az enyémeket. Félve övébe fúrtam tekintetem. - Nem értem, miért félsz ennyire. De tudod mit? Nem is érdekel. Ha szeretnéd, majd egyszer elmondod, nem akarok erősködni. Azt viszont tudnod kell, hogy nem fogom ennyiben hagyni. Én tudom, hogy csak most találkoztunk, de nem érdekel. Ez most nagyon drámaian fog hangzani. - mosolyodott el halványan. - De harcolni fogok érted, Dakota. Mert különleges vagy. És szükségem van rád. És ha több hónapba telik, hogy elnyerjem a bizalmadat, akkor több hónapig fogok küzdeni. Kellesz. Akarlak. És lehet, hogy csak néhányszor találkoztunk, de nem érdekel. Akkor is így érzek, és ezen nem fog változtatni semmi.
Miközben éppen My Chemical Romance-t hallgatva mézes-mustáros csirkét készítettem, melegítőben, egy Brooklyn feliratú trikóban, smink nélkül, laza kontyba kötött hajjal, és táncolva járkáltam ide-oda a konyhában, Cam szavai jártak a fejemben. Miután elmondta, amit akart, felpattantam a padról és a sírás szélén állva megkértem, hogy hozzon haza. Megköszöntem a napot, a cipőt és már ki is pattantam az autóból. Cam utánam akart jönni, de gyorsan beszaladtam az épületbe. Nem kezdtem el sírni. Lepakoltam a szobámban, átöltöztem és nekiálltam vacsorát készíteni, és Denis-nek azt mondtam, hogy nagyon jól éreztem magam. Annyira szemétnek éreztem magam. Egy szemét, önző dögnek. Cam csalódott szemeit láttam magam előtt, akárhányszor csak pislantottam egyet. Chris-szel és Tiffany-val is hideg voltam kicsit, mikor Chris megkérdezte, hogy állok a portfóliómmal, azt válaszoltam neki, hogy azt hiszed minden a hülye fotókról szól? Meg a hülye portfólióról? Ha ennyire tudni akarod, még el sem kezdtem, nem volt időm. Szeretnék magammal is foglalkozni, ezenkívül fotózásom is volt és videót is kellett feltölteni. Bocsánat.
Mikor készültek elmenni persze bocsánatot kértem tőlük, hogy így viselkedtem. A vacsora után Denis-re hagytam a mosogatást, és miután megkérdeztem, hogy áll a munkakereséssel és fogat mostam, be is vonultam a szobámba. Csak a pólómat és bugyimat hagytam magamon, úgy dőltem be az ágyba, és megpróbáltam felhívni Rob-ot, de nem válaszolt, így írtam neki egy üzenetet, hogy hívjon, mikor ráér. Elővettem gitáromat, dalszöveges füzetemet és csakúgy írni kezdtem. Rosszul éreztem magam amiatt, amit a mai napon csináltam, de próbáltam poénosra venni a figurát, hogy holnap eltudjam énekelni a Grand Park-ban azoknak, akik eljönnek. Körülbelül fél óra alatt meg is írtam. Ha egyszer elkezdem, nem tudom abbahagyni. Éjfél körül kapcsoltam le a villanyt és húztam magamra a paplant.
Éppen, mikor elaludtam volna, megrezzent a telefonom. Morogva néztem meg ki írt, de mikor megláttam hatalmas mosoly terült el arcomon.
Holnap ott leszek ám a Grand Park-ban. Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen;)
xx Cam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése