 |
| All Time Low - Weightless |
Már hónapok óta nem csináltunk együtt videót unokabátyámmal, Denis-szel, így boldogan töltöttem fel a közös, már megszerkesztett videót, aminek a végén elmondtam, hogy egy hét múlva jelenik meg a már kész, legelső filmem, We're The Nobodies címmel, valamint hogy két nap múlva akusztikus, úgymond "előadást" adok a Grand Park-ban délután háromkor, és mindenkit szeretettel várok a szökőkútnál. Denis apja, vagyis a nagybátyám, Chris az úgynevezett menedzserem, ő intézi a stúdiózásokat, fotózásokat, koncerteket, valamint a filmet, remélhetőleg többet is a jövőben.
- Mikor jössz? - kérdezte a nappaliban ülő Denis, mikor kijöttem szobámból.
- Pfff, nem tudom, de ha elmész valahova Justin-ékkal, ne várj meg. - válaszoltam, miközben átrohantam a nappalin a kanapé mögötti amerikai konyhához. Kivettem a hűtőből egy félliteres ásványvizet, amit bedobtam táskámba.
- Megleszel három fiúval? - kérdezte unokabátyám, aki ilyenkor úgy viselkedett, mint Rob, a vérbeli bátyám. Denis úgymond helyettesíti őt, hiszen Rob aki a seregben szolgál. Denis ugyanúgy figyel és vigyáz rám, mint anno Rob, mikor még mindhárman együtt laktunk. Rob és én a lehető leghamarabb elakartunk költözni otthonról, így amint bátyám tizennyolc éves lett, kibérelt egy apró lakást a belvárosban. Tizenhat éves voltam, így csak az iskola mellett megkeresett pénzzel tudtam támogatni. Ezután egy évvel kezdtem el YouTube-ozni és énekelni. Chris segített, amennyit csak tudott, de a feleségével, Tiffany-val már nem tudtak két embert befogadni a négy gyerekük mellé. Mikor már elég híres lettem és elég pénzt kerestem, beköltöztünk ide, és Denis felajánlotta, hogy hozzánk költözik, így segít a költségekkel. Ez volt két éve. Azóta Rob a seregben, Denis most éppen munka nélkül, mert kirúgták a Starbucks-ból, ki tudja már miért, én pedig boldogan csinálom, amit szeretek, és perpillanat Lakers meccsre készülök.
- Hayes-t és Nash-t már ismered, Cameron is kedves, megleszünk. - mosolyogtam rá belebújva cipőmbe. - Megyek, így is késésben vagyok, majd mond meg a srácoknak, hogy puszilom őket. - intettem és fejemre nyomva snapbackem-et és hátamra véve táskámat kiléptem a lakásból. Kulcsra zártam magam után az ajtót és megnyomtam a lift hívógombját, tekintve, hogy nem volt kedvem tizenöt emeletet lépcsőzni. A legfelső emeleten vettünk lakást, hogy jó kilátásunk legyen Los Angeles-re. Imádtam itt lakni. Kiskorom óta LA-be akartam költözni, nem szerettem Londont. Még mielőtt meglett volna az első gyerek Chris és Tiffany ideköltöztek, ezért is jöttünk mi is ide, mert itt van a családunk. Anyámról azóta nem hallottam, mióta eljöttünk Londonból. Apámról azóta nem hallottam, mióta otthagyott minket, mikor még tíz éves voltam. Folyamatosan veszekedtek anyával, mert apa vert minket, mikor sokat ivott. Hát ez nem lett másképp anyával sem, miután apa szó nélkül lelépett. Mikor láttuk részeg volt, de mikor nem, valószínűleg akkor is. A szülinapok, vagy akármilyen ünnepek elmaradtak, anya még az iskolai előadásokra vagy sportversenyekre sem jött el. Így mikor Rob végre legális lett, hát leléptünk.
Végre valahára megállt a lift és kinyíltak az ajtajai az épület aulájában. Kilöktem az üvegajtót magam előtt és ahogy kiléptem rajta, megpillantottam az előttem parkoló fekete Corvette-et, aminek Hayes háttal nekitámaszkodott.
- Dax! - kiáltott fel mosolyogva és odajött, hogy jó szorosan megöleljen. Körülbelül másfél hónapja nem láttam már Hayes-t, aki olyan volt nekem, mint egy kisöcs, bár Nash azt hajtogatja, hogy Hayes kicsit másképp néz rám, mint egy nővérre.
- De régen láttalak már! - mosolyogtam rá, mikor elengedtük egymást. Hayes is Lakers mezt viselt, meg is dicsértük egymást felsőjét. Hayes kinyitotta az anyósülés felőli ajtót és előretolta az ülést, hogy betudjon ülni hátra, majd én is bepattantam az anyósülésre, Cameron mellé. - Szia! - hajoltam hátra Nash-hez, akinek nyomtam egy puszit arcára és megdicsértem Lakers-ös shortját. - Neked is szia. - kuncogtam a kicsit idegesnek tűnő Cameron-t nézve és neki is nyomtam egy apró puszit arcára, mielőtt bekötöttem volna magam és elindultunk volna a Staples Center felé. - Mennyi idő mire odaérünk körülbelül? - kérdeztem, de meg sem várva a választ, folytattam. - És hova szólnak a jegyek? Jé, nem is láttam, hogy Lakers-ös a snapback-ed, jól néz ki! - néztem Cameron-ra, aki szórakozottan figyelte, ahogy izgatottan pattogok. - Alig várom már, hogy lássam Bryant-t. Mármint nem a fotóst, őt láttam tegnap is. Hanem a játékost, tudjátok. Nekem ő a kedvencem. Nektek ki a kedvencetek? Remélem megnyerjük. Tuti megnyerjük, a Clippers nyomi. - hadartam és ez így ment, amíg oda nem értünk. Annyira izgultam, egész úton be sem fogtam a számat, szegény fiúk pedig halkan nevetgéltek szófosásomon.
Irtózatosan gyorsan dobogó szívvel ültem le Cameron és Nash közé, a legelső sorba. Alig bírtam visszafogni visításomat. Hayes Nash másik oldalára ült és előkapta telefonját, hogy készítsen rólunk egy közös képet, persze direkt úgy, hogy látszódjon, mindenkin van valami Lakers-ös. Posztolta Instagram-ra, betaggelt rajta minket és azt írta hozzá, hogy "Lakers vs Clippers? Nem kérdés ki nyer;) Dax arca lol". Na igen, izgatottságom a képen is észrevehető volt. Készítettem egy képet az üres pályáról, a nézőkről, majd hülye fejeket vágva selfie-ztünk Nash-sel, csak hogy elüssük az időt. A meccs előtti néhány percben én is kitettem a képet, amit Hayes, és mosolyogva olvastam a rajongók kommentjeit, hogy "Dash 4ever" meg hogy "Szerintem Cam-mel nagyon aranyosak lennének. Cax<3". Dash már elég régóta képben van, ami megnevetettet, hogy látnak rólunk egy képet Cam-mel és már ki is találják a ship nevünket.
Ahogy elkezdődött az első negyed, alig tudtam megállni a remegést. Két oldalamon Cam és Nash, mellette Hayes ész nélkül kiabáltak, szurkoltak, mint az őrültek. Én csak a második negyed felénél bontakoztam ki, akkor viszont nagyon.
- Igeeen! - kiáltottunk fel egyszerre Nash-sel és felugrottunk, mikor egy játékosunk csont nélkülit dobott. Boldogan megöleltem Nash-t, és mikor visszaültünk nem vette le karját vállamról, így valahogy úgy ültünk, hogy fejem félig vállán pihent. A harmadik negyed utáni szünetben pedig az a rohadt Kiss Cam ránk talált és megjelentünk a kivetítőjén. Kikerekedett szemekkel mutattam, hogy nem vagyunk együtt, de csak nem találtak maguknak egy másik párt, akik mondjuk tényleg egy pár. Nash vigyorogva nézett, én pedig végül megvontam a vállam és közelebb hajoltam hozzá. Mit veszíthetek, végül is? Csak egy ártatlan puszit akartam a mellettem ülő fiú ajkaira, de nem, mert neki muszáj volt csinálnia a fesztivált. Egyik kezével megfogta arcomat és igazi csókká formálta, én pedig nem tudtam mit csinálni, így visszacsókoltam. Hangos taps-és füttykoncert követte a dolgot, mikor elhúzódtunk egymástól. Dühösen néztem Nash-t, aki még mindig nem hagyta abba a vigyorgást. Még mielőtt akármit mondhattam volna neki elkezdődött az utolsó negyed, de egyszerűen már nem tudtam koncentrálni. Hayes és Nash valamit sutyorogtam mellettem, Cameron pedig még csak rám sem nézett, mikor mondtam neki valamit, úgy csinált, mintha nem hallotta volna meg.
A Lakers nyert, örültem neki, de valahogy nem volt kedvem ünnepelni.
- Nem megyünk el kajálni? - kérdezte Hayes, mikor kijöttünk a stadionból. - Van egy McDonald's nem messze.
- Nem igazán van most kedvem. - motyogtam.
- Ne már, Dax, olyan régen láttalak már! - biggyesztette le alsó ajkát Hayes.
- Cameron-nal beszéld meg, az ő kocsijával vagyunk. - tettem fel a kezem.
- Nekem oly' mindegy. - vonta meg a vállát Cameron a sötét eget kémlelve. Végül elindultunk a kocsi felé, Hayes és én mentünk elöl, és a meccsről beszéltünk, de egyszer csak meghallottam a nevemet Nash-ék beszélgetésében.
- Dax nem is akarta, látod milyen mérges. - mondta halkan Nash. - Csak poén volt, nem akarok tőle semmit olyat, oké? Ne csináld már Cam, most soha többet nem beszélsz velem?
- Bocsánat, de nem pont úgy terveztem, hogy te csókolod meg. - suttogott idegesen Cam.
- Oké, tényleg szemét húzás volt, bocs.
Ekkor odaértünk a kocsihoz és mindenki beült a helyére.
- Dakota. - kérdezte Cameron, mire ránéztem. - Khm... Ráérsz holnap?
- Persze, miért? - mosolyogtam rá.
- Nemsokára van a nővérem szülinapja és...
- Nem is... - szakította félbe Hayes, de Cam pedig őt szakított félbe.
- Szóval nemsokára van a nővérem szülinapja és nem tudom mit vegyek neki. Te pedig lány vagy, és gondoltam esetleg tudnál segíteni. - mondta le sem véve szemét az útról.
- Hogyne, szívesen segítek. - bólintottam visszafojtva hatalmas vigyoromat.
- Érted megyek mondjuk... Háromra, az úgy jó?
- Nem, nem! Az túl későn van. - ráztam meg a fejem. - Szentelj elegendő időt nézelődni, mert biztos vagyok benne, hogy a nővéred megérdemli a tökéletes ajándékot. Gyere értem tízre. Feláldozom magam és most az egyszer korán kelek. - magyaráztam. Őszintén úgy gondoltam, hogy sok időt kell erre fordítani, ha Hayes kér meg is ezt mondtam volna, de mélyen rohadtul örültem neki, hogy több időt tölthetek Cameron-nal.
- Oké. - nevetett fel. - Tízkor.
A kocsiból rendeltünk, és leparkoltunk valahol, hogy leüljünk egy útszéli padra, és ott fogyasszuk el a temérdek ételt. Én és Cameron a pad támlájára ültünk, Hayes furcsán elhelyezkedett lábaim között, hogy hátratudja hajtani fejét hasamra, Nash pedig csak simán ült a padon.
- Hayes, add vissza! - ragadtam meg a fiú haját, aki ellopta az egyik sajtburgeremet.
- Áú, oké, itt van! - nyújtotta fel én pedig kivettem kezéből és elengedtem haját. Kezdett kicsit hűvös lenni, libabőrös lettem, ahogy egy enyhe szellő végigsöpört az utcán.
- Fázol? - kérdezte Cam, miközben Nash és Hayes azon veszekedtek, hogy összekeverték a kóláikat, és most nem tudják melyik kié.
- Kicsit.
- Gyere ide! - ölelte át vállamat és szorosan magához húzott. Ahogy fejemet vállára hajtottam hasam bizseregni kezdett és hatalmas vigyor jelent meg arcomon.
- Dax, ugye hogy ez volt az enyém? - nézett fel Nash felmutatva az egyik poharat. - Jaj, bocs. - nézett egyből vissza öccsére. - Akkor is ez volt az enyém! - nevetve megráztam a fejem. Cameron karomat simogatta, amitől enyhén kirázott a hideg.
- Srácok, indulunk, Dax fázik. - ugrott le Cam a padról.
- Mi? Nem is. - tiltakoztam.
- Ne mondd már, ráz a hideg. - mosolygott Cam. Nem mertem megmondani, hogy nem a hideg miatt lettem libabőrös, hanem miatta.
- Tényleg menni kéne, neked még haza kell autókáznod. - állt fel Nash is, akit Hayes követett. Végre sikerült rájönniük, hogy melyik pohár kié, mert kiderült, hogy Nash szívószála piros csíkos, míg Hayse-é zöld.
- Miért, hol laksz? - kérdeztem Cameron-tól, miközben átcsúsztattam karomat az övé alatt.
- Chino Hills. - mosolygott le rám.
- Az gyönyörű... - kiáltottam fel.
- Az hát. - mondta kinyitva nekem az anyósülés felőli ajtót. A házamhoz vezető utat Cameron-nal végig beszélgettük, míg a két Grier ismét összeveszett valamin, de annyira nem érdekelt, hogy min, mikor épp Cam-mel beszélgettem a családjáról.
Mikor odaértünk a magas épület elé és leparkoltunk, elköszöntem a Grier-ektől és Cam is kiszállt velem. Elkísért az ajtóig és megállt velem szemben, veszélyesen közel, annyira közel, hogy mellkasunk szinte összeért.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Az egész estét.
- Én köszönöm. - harapta be alsó ajkát mélyen szemembe nézve és kezeit derekamra helyezve. Közelebb hajolt, annyira hogy már éreztem leheletét.
- Nem, nem. - vigyorogtam eltolva magamtól. Igenis megakartam csókolni, de eldöntöttem, hogy nem adom magam könnyen. Láttam már mire képes egy elhamarkodott kapcsolat, anyám és apám között is ez volt, és a saját bőrömön is megtapasztaltam már. Cam mosolyogva megrázta fejét és beletúrt hajába.
- Csak egy puszit? - kérdezte.
- Arcra. - tettem fel mutatóujjam.
- Hogyne. - vigyorgott és nyomott egy apró puszit szám sarkába. Szerintem a szívem kihagyott egy ütemet. Gyorsan rendeztem arcvonásaimat és rámosolyogtam Cameron-ra.
- Jó éjszakát. - intettem. - Még egyszer köszönöm. - mondtam és bementem az aulába. Az üveg ajtón keresztül még láttam, hogy Cam mosolyogva int egy utolsót, majd beül a kocsiba és elhajt. Vigyorogva léptem be a liftbe, néhány perccel később pedig a lakásba.
- Megjöttem! - kiáltottam, de nem jött válasz. Feltételeztem, hogy Denis elment Justin-nal, Andy-vel, Bryan-nel, Chloe-val és Liza-val valahova. Általában én is megyek velük, de ma este kihagytam. Jó okom volt rá.
Lerúgtam cipőmet, ledobtam táskámat és snapback-emet, majd bemasíroztam a szobámba, ahol levettem shortomat és melltartómat. Úgy ahogy voltam, a mezben, kisminkelve, bedőltem az ágyba, hogy néhány perc múlva mosolyogva elaludjak.
